A. Sz. Puskin
Szerettem Önt
Szerettem Önt: s talán e mély szerelmem
A lelkemben nem hunyt egészen el;
De békéjét ne dúlja már fel ez sem;
Nem búsítom önt már semmivel.
Szerettem önt, némán, reményvesztetten,
Voltam szelíd, majd féltékeny s irígy -
Mély áhitattal, gyöngéden szerettem,
Ég adja, hogy más is szeresse így.
(Franyó Zoltán fordítása)
A. Sz. Puskin
Az élet szekerén
Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.
Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szivünk csakúgy röpít;
félre lustaság, óvatosság:
,,Hajts," - kiáltjuk - ,,az istenit!"
Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz;
nézzük a lejtőt, omladékot:
,,Lassan!" - kiáltjuk - ,,hé, vigyázz!"
Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni. . .
De a kocsis csak hajt tovább.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Alekszandr Szergejevics Puskin
BOCSÁSD MEG A FÉLTÉKENYSÉGEMET
Bocsásd meg a féltékenységemet,
bocsásd meg, hogy őrjöngve forr szerelmem!
Hű vagy: akkor hát mért ijesztgeted,
tréfából is, szorongó, büszke lelkem?
Mért akarod hódolóid körét,
minden férfit magadhoz vonzani,
s szemeddel, mely eped, majd lázban ég,
hiún, áltatva fogva tartani?
Bilincsed hordja szívem és agyam,
biztos vagy, hogy csak tégedet szeretlek,
s nem látsz meg, hátterében a tömegnek,
amely körötted bókol úntalan,
nem látod búvó gyötrődésemet:
felém nincs szavad, egy tekinteted,
s ha menekülök a fülledt teremből,
kereső szemed sosem fedezem föl!
De ha egy más, forró, igézetes nő
kétértelmű beszélgetésbe von,
szeretetlen mosolyod szívbemetsző
gúnyját rögtön itt érzem magamon.
S ha versenytársam boldogságos-édes
kettesben hozzánk lép, tudom, mit érez:
látom, ajka mily sértően remeg.
Felelj: van joga rád neki? lehet?
Mid ő? Felelj, most hiába tagadsz!
Éj s hajnal közt a kétszinű homályban,
míg anyád alszik, könnyű pongyolában
igaz hogy kéjenc lovagot fogadsz?...
De jaj, hisz szeretsz! Fészkünkben, tudod jól
oly gyöngéd vagy hozzám, oly igazi:
felgyujtanak ajkad vad csókjai,
s a lélek tüze csap ki szavaidból...
Féltésemből, akárhogy gúnyolod,
sohase gyógyít ki a nevetésed!
Ó, ne kínozz, lelkemet kínozod!
Hisz nem tudod, szerelmem hogy lobog,
hisz nem tudod, sebeim hogyan égnek!
(Szabó Lőrinc fordítása)
|