Falu Tamás

Könny voltál





Könny voltál, aki gördült,
de visszafolyt a szembe.
Öröm voltál, aki feltört,
de nem ért el szívembe.

A sors voltál, ki küldi,
s visszahívja a törvényt.
Jövő voltál, mely nem lesz,
s a múlt, mely meg nem történt.

Még arckép sem lehettél,
csak sűrű, sűrű fátyol.
Már azt is elfeledtem,
hogy örökre hiányzol.

 

Mécses szeretnék lenni a szobádban,
Így lehetnél csak este enyém.
Arannyal zengő lángom beragyogna,
S árnyadat a falra festeném.

Kihallgatnám a némaság beszédét,
Mit szíved az éjnek tartogat
És az utolsó sápadt lobbanással
Megcsókolnám az árnyékodat.

Falu Tamás

Szonett

Mint bolthajtása életednek
Reáhajolok napjaidra.
Én vagyok szíved minden titka
Aki őrizlek és befedlek.

A csillagaid rajtam kelnek,
A holdad rajtam úszik végig,
A felhőd rajtam feketéllik,
Én küldöm könnyét a szemednek.

És oly messziről, mint az égbolt,
Mint ami nem lesz, s ami rég volt
Ledobom magam a kezedre.

S az életedre rácsukódom
Mint drága kincsére az ódon
Hű lakatú ezüstszelence.

Falu Tamás 

Anyád

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
Minden pillanatban gondolt ő reád.
Ha sorsod megvadult, s látta, hogy előt,
Félre tolt az útból, s elé ő feküdt. 

Aki jó volt hozzád, az volt az anyád,
Ha fáztál, a lelkét terítette rád.
Átvette terhedet, hogy azt ne te vidd,
Simogatta sebed, sírta könnyeid. 

Hogyha megbántottad - mért bántottad őt?
Nem sírt ő sohasem a szemed előtt.
Nem hangzott ajkáról soha-soha vád,
Akihez rossz voltál, az volt az anyád.