Márai Sándor idézetei és gondolatai
Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi sem nehezebb, mint a szeretetet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban. A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben, vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben.
(Márai Sándor)
Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: ,,Vétkeztél." Vagy: ,,Jól van." A többi köd, füst, semmiség."
(Márai Sándor: Füves könyv - A lelkiismeretről)
Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban. Ez nem csodálatos, hanem a természet rendje szerint való, ez az egyszerű és természetes. Inkább az a csodálnivaló, hogy nem érnek mindennap nagy csapások. Ember vagy, tehát szenvedned kell; s szenvedésed nem tart örökké, mert ember vagy.
(Márai Sándor)
Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.
(Márai Sándor)
"Azt hinni, hogy elvonulhatunk a szenvedély elől, éppen olyan őrület, mintha komolyan hinné valaki, hogy homokból házat és menedéket építhet a sivatag közepén a számum ellen."
(Márai Sándor)
Márai Sándor - Meg kell várni a dolgokat...
Meg kell várni egy angyal, vagy egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan úton vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések. Igazságok. Ez mind feléd tart lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon...
Ha sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos, és személyesen a tiéd. Várj nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.
Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik: ezt a váltóáramot a természet kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg. Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája, mikor az egyik különösebb lázadozás nélkül tűri, hogy a másik szeresse. A természet végül is kegyes: igaz, soha nem adja meg, hogy az szeressen, akitől ezt reméljük, de módot ad arra, hogy korlátlanul szeressük azt is, aki bennünket nem szeret.
(Márai Sándor)
Ez a legnagyobb fájdalom az életben, mikor az ember szeret valakit, és nem tud vele élni.
(Márai Sándor)
Ez a legnyomorultabb érzés.
Mikor hiányzik valaki.
Körülnézel, nem érted.
Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet.
Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott.
Csak éppen hiányzik valami. ...
S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár.
Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes.
Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol.
Hol keressed?
S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?...
És mégis várod.
(Márai Sándor)
|